Kandírozott gyömbér - most videómban is mutatom, hogy hogyan kell elkészítened!
2015. november 27., péntek
Gasztro ajándék - Kandírozott gyömbér
Elérkezett az Ádvent,
s nemsokára itt a karácsony. Én már ilyenkor elkezdek azon gondolkodni, hogy
milyen ajándékokat adjak a szeretteimnek. Most a kandírozott gyömbérrel nyitom
a sort, amelynek az elkészítése valóban gyerekjáték!
Ehető ajándékok
A karácsonyi ajándékok sokszor fejtörést okoznak a
családban, s ez így volt nálunk is, mikor gondoltam egyet, hogy én befejezem a
felesleges vásárlást, s inkább magam gyártok ajándékokat. Még pedig olyanokat,
amelyeket meg tudnak enni, kóstolni, inni, s mikor előveszik, akkor ránk
gondolnak. Így vagyok most is december elején – most kandírozott gyömbérrel
nyitom a sort.
De korábban már készítettem: chutneykat, szörpöket,
likőröket. Ezekkel a receptekkel is hamarosan jelentkezem!
Kandírozott gyömbér
A kandírozott gyömbérnek azért örültem meg annyira, mert
sokszor a náthás nyavalyás betegségek kezdetekor mindig jól jön egy gyömbér
tea. De nincs mindig időm teát főzni, ezért korábban mindig keresgéltem, hogy
hol lehet gyömbércukrot venni. Sajnos itthon nem nagyon találtam, pedig olyan
jó érzés, mikor csak benyúlok a táskámba, s ha kell, akkor megeszek egyet. Néha
a gyerekeim is elcsábultak egy-egy cukorra.
S ilyenkor az a tudat erősödik meg bennem, na tettem valamit az
egészségemért, erősítettem az immunrendszeremet.
Hogyan készül a
kandírozott gyömbér?
Nem kell hozzá más,
mint jó sok gyömbér, cukor és víz.
Végy egy nagyobb
darab gyömbért!
Pucold meg, vágd fel
apróra.
Tegyél az edénybe egy
bögre cukrot, két bögre vizet , majd tedd bele a felvágott gyömbért. Főzd,
amígy a víz fele el nem fogy. Majd szűrd le és terítsd ki sütőpapírra, majd
szórd be kristálycukorral. Utána jön a türelem –hagyd száradni egy-két napig. S
máris csomagolhatod.
Ami nagyon jó ebben az ajándékban, hogy nagyon finom,
egészséges.
A gyömbér kiváló a toroknak, kezdődő náthára, gyomor
panaszokra, bélproblémákra.
2015. november 9., hétfő
5 alternatív immunerősítő - nemcsak gyerekeknek
Már megint ködösek a reggelek, keringenek a bacilusok, újra kezdődnek a köhögések, a reggeli orrfújások. Mit tegyünk, hogy ne a megfázásról szóljon az egész tél? Amellett, hogy sok -sok vitamint kell enni, érdemes ezeket az alternatív módszereket is kipróbálni!
Gyerünk ki a szabadba!
Akár esik, akár fúj, egy kis időt akkor is érdemes a szabad levegőn lenni! Angliában, ahol sokszor esik az eső, a gyerekek és persze a szülők, már felkészültek az esőruhákkal, a gumicsizmákkal. Azt hiszem ez nem olyan bonyolult nálunk sem, s ha csak kicsit szemerkél az eső, vagy épp ködös az idő, akkor is érdemes kint lenni a levegőn! A réteges öltözködés nagyon fontos ilyenkor, de persze azért arra is figyeljünk, hogy ne izzadjon lea gyerek, mert akkor hamar megfázhat. S, azt se felejtsük el, hogy a kinti játékok sokszor érdekesebbek, mint a bentiek.
Legyen színes az eledelünk!
Igaz a nagy vitaminbomba időszaka lejárt, s ilyenkor ősszel már jóval kevesebb a gyümölcs. De, most van a sütőtök szezonja, ami páratlan vitaminforrás. Vagy itt van a szelídgesztenye, amiben szintén rengeteg B vitamin van. Az almaszüreten már túl vagyunk, s rengeteg féle almát lehet ilyenkor kapni! Közeledik a narancs, a mandarin, a grépfruit, a kivi és a banán időszaka! Ezeket se hagyjátok ki! Egy finom gyümölcssaláta minden gyereket levesz a lábáról!
Méz és társai
Sokan a méztől félnek, hogy esetleg allergiát okozhat a gyerekeknek. De, ha már kipróbáltuk, s nem volt semmilyen gond vele, akkor érdemes akár kúraszerűen is enni. Nem is a teába rakni, hanem édességként nyalogatni. A bátrabbaknak ajánlom, hogy kóstoljanak meg többféle mézet: virágméz, hársméz, repceméz, selyemfűméz, propoliszos méz, s még sorolhatnám. Érdemes akár kóstolgatós versenyt is rendezni, hogy vajon melyik méz, melyik volt? S, akkor még a propoliszról nem is beszéltem, melynek gyógyító és immunerősítő hatása bizonyított. Gyerekeknek az alkoholmentes változatát ajánlom, akár tablettaként is!
Természetes C-vitamin forrás – Csipkebogyó
A legjobb C- vitamin forrás a csipkebogyó, amelyet már érdemes ilyenkor elkezdeni gyűjtögetni. Amikor már megcsípte a dér, s már jó puha, akkor még ott helyben is ehetjük. De teaként is fontos lenne, hogy igyuk. A szárított csipkebogyót áztassuk be este, s reggel leszűrve- kicsit megmelegítve – már ihatjuk is. Higgyétek el, mindenkinek ez lesz a kedvenc teája!
Szaunázzunk a gyerekekkel
A szaunázás a messzi északi országok találmánya, ahol a nagy hidegben mindig bebújtak egy meleg kis házikóba. Szerencsére szaunázni már egyre több helyen lehet, akár otthonunkban, akár az uszodákban. Amire viszont figyeljünk nagyon oda: gyerekekkel soha ne nagy hőfokú szaunába menjünk! 60 fokos már bőven elég, hogy izzadjon, erősödjön. S nemcsak a meleg van a gyerekek immunrendszerére jó hatással, hanem a különböző illatú szaunaolajok. A menta, az eukaliptusz, citrusok, mind-mind nyugtató hatásúak, tisztítják a légutakat, a tüdejüket. Érdemes kipróbálni, s akár egy családi programként beiktatni az életünkbe.

2015. október 8., csütörtök
5 gyógytea, amit bátran adhatsz a gyerekeknek
Hogy a teák unalmasak? Hogy mindig csak méz és citrom ízük
van? S, hogy nagyon melegek? Tea és tea között is van különbség, csak ismerni
kell őket. Érdemes kipróbálni, megszerettetni a gyerekekkel, s akkor akár
ízesítő nélkül is megisszák.
Citromfű
A legfinomabb illatú gyógynövényünk egyike. Mielőtt teát
főzünk belőle, érdemes, ha együtt leszedjük a leveleit. Szaglásszuk meg őket!
Akár így nyersen is megkóstolhatják a gyerekek, mert valóban citromos íze van,
s az illata tényleg citrom illatú. Hogy mire jó? A legenyhébb nyugtatók közé
tartozik. A reggeli teák egyik alkotója lehet, vagy akár önmagában is érdmes
inni. Ha pedig az iskolába is jut belőle, akkor valóban kiegyensúlyozott,
boldog gyereket vihetünk délután haza.
Menta
A menta illata is különleges, s máris meggyőzi őket, hogy
finom lehet a teája, ha a fogkrém illatához hasonlítjuk. Ennek a növénynek is
érdemes a leveleit kóstolgatni. A menta frissít, nyugtatja a gyomrot, s az
étvágytalan kicsiknek még az étvágyát is meghozza! Lehet, hogy még a menzás
ebéd is ízleni fog nekik?
Csipkebogyó
A legnagyobb C- vitamin forrású növényünk! De vigyázat, soha
ne forrázzuk le a bogyókat! Ha teát szeretnétek belőle készíteni, akkor este
áztassátok be, s reggel a kiázott lét melegítsétek fel. A csipkebogyó teája
kellemesen savanykás, tehát ez sem kíván egyéb ízesítést.
Kamilla
Már a neve is gyönyörű! Az íze pedig kellemesen lágy, pont
olyan, mint a hatása, mely védi a gyomrot. Ideges gyerekeknek reggelente
kimondottan ajánlott egy pohár kamilla tea. Arra azért figyeljünk, hogy ne
gyorsan hörpintse fel, hanem hagyjunk időt rá, hogy élvezhesse, s a kamilla
valóban kifejtse gyógyító hatását.
Csalán
Ha frissen akarjuk leszedni, akkor igazi bátorságpróba a
gyerekeknek. Ki tudja úgy megfogni, hogy ne csípjen meg? Ha pedig már
leszedtük, akkor próbáljuk ki, hogy vajon a teája is csíp? Természetesen nem,
viszont nagyon erősíti a benne lévő ásványianyagok és a sok-sok C- vitamin az
immunrendszert és segít a vérképzésben. Gyerekeknek soha ne készítsetek erős
csalánteát! Ha frissen forrázzátok le, akkor pár perc eltelte után, már ihatják
is. Ugyanez igaz a szárítottra is!
2015. október 1., csütörtök
Házi illatosító - illóolajok plusz video
Ti tudjátok, hogy
melyik illóolaj, mire jó? Bizony sokan vagyunk úgy, hogy megvesszük ezt vagy
azt az illatút, s akár évekig is tároljuk a polcokon, ahelyett, hogy
felhasználnánk. Pedig sok mindenben lehet segítségünkre. Akár légfrissítőként,
akár egy kellemes fürdővízbe csepegtetjük bele.
Amit érdemes megvenni
A legegyszerűbben felhasználható illóolaj a citrom, vagy a
narancs. Nemcsak az illata miatt érdemes használni, hanem jó, ha tudjátok, hogy
a citrusfélék erős fertőtlenítő hatásúak. Érdemes betegség ideje alatt kis
aromalámpába, vagy aromamécsesbe csepegtetni, mert kiváló baktériumölő hatása
van. Mind a narancs, mind a citrom illata frissít, megnyugtat, elűzi a
félelmeket. Ha fürdővízbe csepegtetitek, akkor ellazít, kellemes meleg érzetet
ad.
Itt nézhetitek meg, hogy hogyan készül el a "rossz álmokat, szörnyeket elűző" illatosító!
Katt a videóra, vagy itt a linkje direktbe: https://www.youtube.com/watch?v=HttfSFiV2_w
Itt nézhetitek meg, hogy hogyan készül el a "rossz álmokat, szörnyeket elűző" illatosító!
Katt a videóra, vagy itt a linkje direktbe: https://www.youtube.com/watch?v=HttfSFiV2_w
Egy kis különlegesség
Két különleges illóolajat ajánlok még az otthonotokba. Az
egyik a levendula, a másik a rozmaring. A levendula azért nagyon fontos, mert
szintén a nyugtató növények közé tartozik, s a téli sötét délutánokban igazán
kiváló, ha a párásítóba rakjátok. De egy kellemes fürdővízbe is
csepegtethetitek, melynek hatása a meghűlésre is kiváló. Még hatásosabb lesz a
fürdő, ha tengeri sót is raktok a vízbe! A rozmaring illóolaja pedig a
gyulladáscsökkentők királynője, kiváló reumás fájdalmakra, ha kívülről
bedörzsöljük a fájó testrészt. Érdemes
tudni, hogy egy pár csepp a tanulást is segíti, jobban fognak forogni az
észkerekek!
Házi illatosító
illóolajokkal
Ha viszont egy egyszerű házi illatosítót szeretnétek
elkészíteni, akkor is érdemes a sajátotokat elkészíteni. Ehhez szükségetek
lesz:
-
pumpás flakon
-
500 ml víz
-
10 csepp levendula illóolaj
-
10 csepp citrom illóolaj
-
egy nagy kanál szesz – vodka vagy pálinka
Öntsétek a vízbe a szeszt. Ez azért fontos, mert az
illóolajok vízben nem oldódnak fel, viszont
a szeszben igen. Majd mehetnek bele az illóolajok. Ez a keverék igazi
nyugtató keverék, amely nemcsak finom illatú, hanem segíti az elalvást, a
nyugtalan álmokat elhessegeti
2015. szeptember 16., szerda
Bodza bogyó festés
Szeretitek a bodzát? S ismeritek, hogy mi mindenre jó ilyenkor a bodza bogyója? Szörpök, lekvárok, pálinkák és persze festés bodzabogyóból.
Gyógyító bodza
A régiek a népi gyógyászat egyik legfontosabb növényeként tisztelték a bodzát. Virágját már tavasszal leszárították, s télen
immunerősítésre használták, s a lázas megbetegedések gyógyítására. A
bogyójából, finom szörpöt készítettek. Amiért hasznos és
fontos volt a bodza, hogy sokkal jobban hozzáfértek, - még a szegényebbek is -,
mint például a málnához, vagy a szederhez. Ennek ellenére a bodzabogyóból
készült szörp nem futott be akkora karriert, mint társai. Viszont sokkal
hasznosabb, hiszen hatalmas gyógyereje van.
A szörp kiváló a hurutos köhögésekre. Ezért érdemes eltenni és csak akkor elővenni, mikor valóban szükség van rá. A bodza bogyó rengeteg vitamint tartalmaz , főleg C- vitamint, ásványi
anyagokat, flavonoid típusú vegyületeket. Enyhe hashajtó hatása is van, ez főleg a friss bodza virágjára érvényes, de ilyenkor a bogyó fogyasztásánál is figyeljünk. Íze egy kicsit fanyar.
Szörp készítése:
A szörpöt érdemes úgy elkészíteni, hogy a sok –sok bogyót szedjük le a
kocsányról, - kb. 1-2 kiló mennyiséggel
érdemes foglalkozni - majd egy gyümölcsprésen préseljük ki a levét. Fontos,
hogy a magja ne nagyon kerüljön bele – egyrészt, mert így nem lesz annyira
élvezetes a szörp, másrészt a bodzabogyó
magja enyhén mérgező. Ezért csak óvatosan! Az így kapott lét főzzük össze
édesítőszerrel,vagy cukorral és egy kis citromsavval. Még forrón tegyük el
üvegekbe, s be a dunsztba. Tartósítószerként én natrium – benzoátot szoktam
használni.
Lekvárként én szilvával szoktam összefőzni, így egy nagyon pikáns, érdekes ízvilágú lekvárt kapunk! Érdemes kipróbálni!
Bodza a színező
Ha hozzáfogunk a bodzabogyó feldolgozásához rögtön
láthatjuk, érzékelhetjük, hogy bizony ez a kis apró bogyó nagyon fog. Nehezen
lehet lemosni, mert a festő ereje nagy! Régen pedig pont emiatt szerették.
Festettek vele gyapjút, lenből szőtt anyagot, fonalakat! Érdemes kipróbálni,
mert fantasztikus színeket kaphatunk! De ha valami újra vágytok, akkor
festhettek is vele, s még a gyerekek is nagyon fogják élvezni!
Nem kell hozzá csak egy maroknyi bodzabogyó, amelynek a
levét préseljétek ki. A gyönyörű bordó színű festékkel pedig máris kezdődhet a
játék!
Itt meg a kisfilm arról, hogy mi hogyan festettünk bodzával:
2015. augusztus 26., szerda
Nyugtató növények iskolakezdésre
Szeptember eleje – s bizony
rossz hír, elindul az iskola, az állandó pörgés, a korai kelések, az izgalmak.
Az érzés, hogy mindent beszereztünk, hogy egyetlen csemeténk miképp fog
teljesíteni az iskolapadban. Ahhoz, hogy ezek a kérdések gyorsak és gördülékenyek
legyenek, ajánlok egy-egy trükköt.
Teázzunk
A teázásnak már önmagában nyugtató hatása van. Hiszen egy
teát nem lehet csakúgy gyorsan felhörpinteni, mint egy kávét. Hisz ez egy forró
ital, áztatni kell, ízesíteni kell, meg kell várni, míg meghűl, kóstolgatni
kell, ízlelni az ízeket. Tehát ez egy fontos időtöltés. Ezért érdemes este
együtt teázni a családdal, s ilyenkor nagyon fontos, hogy milyen teát iszunk.
Citromfű tea – ez
a legjobb nyugtató teánk egyike. Nemcsak finom – s így már minden gyerek
örömmel issza meg, hanem nagyon hatásos is. A citromfű nyugtat, ellazítja a
fáradt izmokat, s este elkortyolgatva szép álmokat biztosít.
Zabpehely reggelire
Egy másik fontos növényünk, a zabpehely, mely már évszázadok
óta a reggeli eledelek egyik legfinomabbika. Igaz sokan húzzák a szájukat, hogy
fúj, pedig nem érdemes. A zabpehelyből készült kása, nemcsak kiváló a belekre,
segíti az emésztést, hanem az egyik legfontosabb nyugtató is! Így reggel
elfogyasztva egy adag – valóban délig tartó lendületet ad – segíti legyőzni a
reggeli stresszt az iskolában, nyugtatja őket, s emellett a gyomruk is rendben
lesz.
Nyugtató illóolajok
Az illóolajban az a legjobb, hogy nem gyorsan beszerezhető,
elég egy pár csepp, s akár parfüm helyett is használhatjátok! A legjobb, ha
nagyon izgulós gyerekről van szó, akkor egy pár csepp levendulát csepegtetünk a
csuklójára, vagy a füle mögé. A levendula mellett ugyanúgy nyugtat a citrom
vagy a mandarin illata is, így kedvünkre válogathatjuk reggelente az illatokat.
Ha pedig már egy kicsit gyakorlottak vagyunk az illóolajok használatában, akkor érdemes rozmaring illóolajat beszerezni, s azt ugyanúgy használni. A hatása nem fog elmaradni, hiszen a rozmaring nagyon hatásos az agyra, segíti a koncentrációt, így segítve a kicsiket az iskolában.
Tipp: Érdemes a saját ujjunkra csepegtetni, s azt
kenni a gyerekre, hiszen az illóolajok nagyon keserűek, s ha a kicsi kezén
marad, akkor könnyen megkóstolhatják, s bizony nem lesz jó élményük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)