2014. november 20., csütörtök

Tyúkhúr – a természetes koleszterin csökkentő



Van egy kis növényünk, amely még ilyenkor tél elején is virágzik, sőt a téli hideget is jól tűri. Sokan csak az állatoknak adják, s valóban a tyúkok kedvenc eledele. Ő a tyúkhúr, amely sokkal több odafigyelést igényel, mint amennyit most kap. 

Irtsuk vagy együk? 
A legtöbb kertész elszántan írtja a tyúkhúrt, vagy épp az állatoknak adja. Pedig ez a növény igazi salátába való finomság. S, ami a legjobb benne, hogy szinte kiirthatatlan növény, folyamatosan nő, s még télen, a hó alatt is megél. Ami nagyon fontos róla, hogy egyáltalán nem gyomnövény, hanem nagyon fontos gyógynövényünk.

Mire használjuk? 
A növényt már nagyon régóta ismerik a gyógynövénnyel gyógyítók. Kneipp tiszteletes tüdőbetegségekre alkalmazta. Sőt még a fülfájásra is ezt használták. A mai vizsgálatok szerint, viszont fontos, hogy a növényben rengeteg C és E vitamin található, emellett számos ásványi sókat is tartalmaz. De, amiért nagyon fontos, hogy segíti az epe és máj munkáját. Így, aki tudja magáról, hogy epeköve van, akkor sok odafigyelés mellett, esetleg orvosi felügyelettel érdemes kipróbálnia a tyúkhúrt. Az epekövek egyrésze koleszterinkövek – s a tyúkhúr ezeket kiválóan oldja. S innen már csak egy ugrás, hogy a tyúkhúr kiváló a koleszterin problémákra. Csökkenti a vérben a koleszterinszintet.

Gyógyhatásai
Mint minden gyógynövénynél, ennél sem szabad rögtön elhagyni a gyógyszereket, mert a tyúkhúrra esküszünk, hogy az majd leviszi a magas koleszterinszintet. Viszont kiegészítő terápiaként, vagy megelőzésre érdemes inni.
Ahogy korábban írtam, kiváló légúti betegségekre is, vízhajtó hatása is erős.
Miért fogyaszt? A fogyást pont a koleszterin bontása miatt végzi el, azaz zsíroldó hatása van. Ezért fogyókúrázóknak is kiváló lehet a teája.

Hogyan készítsük el? 
A teáját egyszerűen leforrázzuk, s mint bármilyen más gyógynövényteát készítsük el. De, amíg találunk a kertben – tiszta helyen – tyúkhúrt, addig érdemes szedni, s a salátába beletenni. Semmilyen különleges íze nincs, viszont a tudat ott van az agyukban, hogy fogyunk tőle, s egészségesebbek leszünk.

Egészségetekre! 

2014. november 18., kedd

Csipkebogyó karkötő

Ősszel rengeteg termésből, levélből készíthettek játékokat. Az egyik kedvenc bogyóm a csipkebogyó ilyenkor, amelyet, ha tiszta helyen szedtek le, akkor nagyon finom, élvezetes csemege!

De a gyönyörű tűzpiros bogyókból akár karkötőt, vagy épp nyakláncokat is készíthettek.
Mi így raktuk össze:

Először is gyűjtöttünk sok-sok csipkebogyót!
Szükségetek lesz ollóra és cérnára!
Aztán kezdődhet a játék, a fűzés!
 Aztán kezdődhet a fűzés!
Ötlet: a puhább, már érettebb csipkebogyókat könnyebb felfűzni!
 Érdemes azonos méretű csipkebogyókat választani, hogy egységes legyen a karkötő!
 Látjátok, még gyerekek is könnyen fűzik!
 Már majdnem kész!
És íme elkészült a gyönyörű füzérünk! Nálunk nem maradt egyben, mert lányom hamar megette őket!
Figyelem a magokat ne egyétek meg, egyrészt mert nagyon kikezdi a nyelveteket!



A csipkebogyó ékszer készítését az egyszervolt.hu oldalon is megnézhetitek : http://egyszervolt.hu/muhely/csipkebogyo-ekszer.html

2014. október 15., szerda

Vadgesztenye - gyógyításra és mosásra

Az őszi séták egyik legkedvesebb szórakozása, hogy terméseket gyűjtünk.
Valljuk be, még minket felnőtteket is lázba hoz egy-egy szép gesztenye, a simasága, a formája, no meg a gyűjtése.
Valóban érdemes gyűjteni őket, nemcsak játékokat készíthetünk belőle, hanem fontos tinktúrát, de akár moshatunk is vele.

Visszérre és véraláfutásokra

A visszér, a véraláfutások egyik legnagyobb ellenszere a vadgesztenyéből készült kivonatok. Legyen ez krém, borogatás, vagy épp méz. A vadgesztenye jótékony hatással van az erekre, a vénákra- pont ezért kiváló hatású a visszérproblémákra, illetve vérkeringési zavarok esetén.

Ezért is érdemes házilag is elkészíteni a tinktúráját. Tavasszal a virágját kell leszedni, legalább 30 darabot, s azt áztassuk be alkoholba. Hat hétig hagyjuk ázni, majd szűrjük le. Az így kapott tinktúrát csak külsőleg használjuk fel – borogatásként.

Ősszel ugyanúgy készíthetünk tinktúrát – de ilyenkor a vadgesztenye termését vágjuk fel, s áztassuk bele alkoholba. A hatása ugyanolyan!

Mossunk másképp
Azok, akik az alternatív mosás hívei, azoknak ajánlom, hogy mindenképp próbálják ki a vadgesztenye terméséből készült mosószert. A kis gesztenyéket vágjuk fel, pucoljuk meg, majd a fehér belsejét szárítsuk ki. Mikor kiszáradt őröljük össze, s ezt adagoljuk a ruhákhoz – érdemes egy kis zacskóba beletenni, úgy mint a mosódiót. Hatása ugyanolyan jó, mint a mosódiónak!

Ha illatos ruhákat szeretnétek, akkor használjatok házilag készített öblítőt: 1 liter vízhez adjatok hozzá 1 dl. almaecetet, s egy pár csepp illóolajat – olyat, amilyet szerettek.

Remélem sikerül!

Nyárvégi ital – még ősszel is hasznos



Igaz nyárvégi italnak hívom, ezt a gazdag összetevőkből lévő frissítőt, de ha kedvetek van, akkor bármikor elkészíthetitek. Nem kell hozzá más csak: uborka, gyömbér, citrom és mentalevél.

Növények a fogyásért


Valljuk meg, mi nők mindig fogyni akarunk. Vagy tornázunk, vagy futunk, vagy egyszerűen csak kesergünk, hogy már megint híztunk. Ahhoz, hogy ezt a problémát elkerüljük mindenképp segíthet ez a friss innivaló. Igaz ez egyáltalán nem helyettesíti a mozgást és az ésszerű táplálkozást, kipróbálni viszont mégis érdemes.




Hozzávalók fontossága
Ha a hozzávalókat figyelem meg, akkor kezdjük az uborkával. Amely már önmagában is frissítő, kalóriaszegény eledel. Ha nem csinálunk mást, hogy esténként uborkát eszegetünk, máris tettünk valamit a fogyásért. Emellett az uborka nagyon nagy energiaforrás és vitaminforrás.

Gyömbér:  ez az egyik kedvenc fűszerem. Igazi frissességet ad az ételeknek, ihatjátok teaéként, vagy limonádéba reszelve. A legjobb immunerősítő növény, s még az anyagcserét is gyorsítja. Így, ha nincs is kedvetek kikeverni a sok összetevőjű italt, akkor ez is segít a fogyásban.
Ne feledjétek, a gyömbér teát főzni kell- apró darabokra kell felvágni, s főzni kell legalább 3 percig.

Citrom: a gyümölcs minden háztartásban megtalálható. Immunerősítő, vírusölő és persze hatalmas C- vitamin tartalmú növény. Rostjai segítik a bélmozgást, így ez is egyfajta fogyasztó, tisztító növény.

Mentalevél: A mentalevél az epe és máj legfőbb  gyógynövénye. Az epe működést fokozza, így gyorsítja az emésztést, másrészt kiváló a gyomornak is, egyfajta nyugta tó is. Ha pedig frissen szeditek le és elrágcsáljátok, akkor még a lehelletet is frissíti.



Fogyasztó ital: ez egy régi ital, amelyet a németek nagy előszeretettel árulnak akár készen is, de ti is nagyon egyszerűen elkészíthetitek.
Hozzávalók:
-                 fél uborka
-                 egy citrom – bio citrom – nem vegykezelt!
-                 3 cm –es gyömbérgyökér
-                  pár mentalevél
-                   tiszta víz – akár tisztított, akár ásványvíz.
A hozzávalókat vágjátok fel, tegyétek bele egy kancsóba, öntsétek fel vízzel, majd hagyjátok állni, hogy mindegyik anyag fel tudjon oldódni.
A fogyáshoz 3 -4 napig igyátok – természetesen mindig frisset készítve – főleg étkezések előtt.  A kilók csökkentése garantált, ha betartjátok, akkor akár 3-4 kilót is fogyhattok!


Egészségetekre! 

2014. szeptember 24., szerda

Szüreti bor egy kicsit másképp



Ilyenkor ősszel a boré, a szüreté a főszerep. Ám ezúttal egy kicsit másképp gondoltam a borra. Készítsetek ti is fűszerbort, nemcsak finom, de még gyógyít is. 

Gyógyborok 
A gyógynövények erejét, esszenciáját már évszázadok óta próbálják kivonni a használók. A legegyszerűbb módszer, ha teát főzünk a növényből, de ha már nagyon unjuk a teázást, akkor érdemes valami más módszert alkalmaznunk. Már a középkorban a szerzetesek is készítettek számtalan fűszerbort, azaz a növényeket borban áztatták. Ez volt az egyik módszerük a gyógynövények felhasználására, de sokszor ennél erősebb alkoholt használtak, de ezeket inkább tinktúraként használták, külső borogatásra.

Fűszerbor
Mi kell egy jó fűszerborhoz? Természetesen fűszerek, olyan növények, amelynek a hatása a hétköznapokban is fontosak számunkra. Az egyik legkézenfekvőbb növény a zsálya, amelynek a gyógyereje hatalmas.



Zsályás fűszerbor
A zsályát már az ókorban is nagy becsben tartották, a bölcsesség és a kifinomult gondolkodás növenye volt. Nemcsak gyógyításra használhatjuk, hanem kiváló egy –egy hús sütésénél, mert még jobban kihozza a sült hús ízét, zamatát.
A zsálya, mint gyógynövény fontos izzadság gátló növény, s főleg a klimaxban szenvedőknek nyújt segítséget. De emellett kiváló toroköblítő, a torokfájást elmúlasztja, kicsit görcsoldó is, tehát menstruációs problémáknál is használhatjuk.

Hogyan készül a fűszerbor? 
Mint minden borhoz, ehhez is idő kell, hogy jó legyen. Az elkészítése nagyon egyszerű.
Szedjetek egy pár levél orvosi zsályát, s mellé egy kis rozmaringot. Majd a hozzávalókat tegyétek bele egy üvegbe, s öntsetek rá jó minőségű bort. Az így elkészült bort hagyjátok állni legalább 2 hétig, majd szűrjétek le. Így önmagában is finom ital, de egy kis szódával megviccelve még élvezetesebb lesz.

2014. szeptember 16., kedd

Fagyöngy – az élősködő gyógyító


Furcsa egy növény a fagyöngy, amelyet, ha kertészeti szemszögből vizsgáljuk, akkor egyáltalán nem tarthatjuk fontos növénynek. Viszont, ha gyógyászati célból vizsgáljuk, akkor viszont nagyon is fontos növényünk a fagyöngy. 

Fanyűg- gyöngy
Gyönyörű neve van ennek a sárgás, fehéres növénynek. S itt gyorsan vegyük is ketté: mert van fehér illetve sárga fagyöngy. A fehér, amely a hasznos, tölgyfán termő növény, s amelynek gyógyértéke igen fontos. Viszont tudni kell róla, hogy mérgező növény, a kis bogyóit nem szabad megenni, csak az ágait. Ezért érdemes, ha nem mi magunk gyűjtjük, hanem megvesszük.

Legendák a fagyöngyről 
A fagyöngyről számtalan legenda maradt fent. A kelták szent növényként tisztelték, a harcosok sérthetetlenségét várták tőle. Sokszor akasztották bölcső felé, hogy megvédje az újszülöttet a gonosz tündérektől. A fagyöngy viszont a világ örökkévalóságának és a lélek halhatatlanságának a szimbóluma is. Viszont ezt kevesen tudják már, s a fagyöngyből csak az maradt fent mára, hogy az angolszász kultúrában karácsonykor, aki az ajtó fölé akasztott fagyöngy alá áll, annak meg kell csókolnia egymást.

Gyógyhatásai
A fagyöngy a vérnyomás problémák legfontosabb szere. Ha alacsony, ha magas mindig segít. Fontos viszont, hogyha komoly vérnyomásproblémákkal küzd valaki, az mindenképp kérdezze ki orvosa véleményét. Ha viszont idegesség miatt, vagy még nem gyógyszerezett vérnyomás beállításra szeretnénk inni, akkor biztos, hogy fog hatni. Mint minden gyógyteánál itt is fontos a türelem, azaz ne várjunk az első tea után csodákat. A gyógyteákat mindig hat hétig kell inni, s utána, ha már hatott akkor sem szabad elhagyni. A fagyöngy teák hetente egyszer – kétszer ismételjük meg.

Amire még hasznos
A vérnyomáscsökkentő hatása miatt fontos megemlítenem még, hogy az erek áteresztő képességét segíti a fagyöngy, ezért hasznos még: szédülésre, fülzúgásra, visszérre, javítja a koncentráció kézséget, s emellett vízhajtó hatása is van, görcsökre is kiváló.
Sőt Németországban az antropozófikus orvoslás egyik fő szere a fagyöngyből készült injekció, amellyel rákos daganatokat gyógyítanak. Rudolf Steiner az antoropozófia atyja így fogalmazott: "Ahogy a fagyöngy a természet rendjét megfordítja (télen zöldell és nyáron hervad), úgy állít egy tumor a testben mindent a feje tetejére." Sajnos ez a gyógyszer hazánkban nem kapható. Pedig eredménye igazolt.

A fagyöngy tea ivása segíti még a sejtek tisztítását is, azaz aki rákos daganatos betegségből épül fel, annak mindenképp ajánlott innia.

Felhasználása
A fagyöngyből soha nem készítünk forrázatot, ezt a növényt mindig áztatni kell. Egy teáskanálnyit áztassunk be este, tiszta – mészmentes vízbe, hagyjuk állni 12 óráig, majd reggel leszűrve , kicsit megmelegítve ihatjuk. 
Magas vérnyomásban szenvedőknek : napi egy csésze reggel 
Szívbetegeknek: este lefekvés előtt egy csésze
Immunerősítésre: havonta 2-3  csésze

2014. szeptember 4., csütörtök

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital

Az aszalt sárgabarackos italt bármikor elkészíthetitek.

Íme a recept:

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital
Hozzávalók:
4-5 szem aszalt sárgabarack
4-5 kanál joghurt
2 dl. friss almalé
A sárgabarackot felvágjuk apró darabokra, majd megfőzzük. Ráöntjük az almalét és a joghurtot. A tetejére finom szerecsendiót is szórhatunk.
Igazi finom, kalóriaszegény csemege.

Jó étvágyat! 

Nyári finomságunk a sárgabarack –akár szárítva is


Igaz a sárgabarack szezonja már elmúlt, de szerencsére aszalt sárgabarackot bármikor vehetünk. A finom barack nemcsak nyersen, hanem lekvárként, aszalva, italként fogyasztható, de még a szárított magja is ehető csemege.

Mi tudunk róla?
Különböző fajtáit ismerjük, esszük. Rózsa barack a nagyobbik fajta,  van a korai piros, a világossárga, vagy a ceglédi óriás, güönci magyar és még sorolhatnám. Érési ideje is változó idén sajnos már hamar leérett, de igazából van amikor még augusztusban is találunk érő fát.

Miért jó?

A barack rengeteg vitamint tartalmaz, főleg A- és C-vitamint. Jó tudni, hogy két –három szem elfogyasztása fedezi a napi vitaminszükségletünket. Érdekes, hogy rengeteg benne a beta-karotin is, amely a napozásnál nagyon fontos, mert kiváló a bőrünknek.
Az aszalt sárgabarack is nagyon fontos táplálék, igaz arányaiban több kalóriát és ásványianyagot tartalmaz. Rengeteg benne a vas. Így kismamáknak is kiváló lehet!



Érdekesség

A sárgabarack őshazája Kína, s a Selyemúton érkezett be Európába.  Igazán melegkedvelő gyümölcs, amely már északabbra nem is él meg. Ausztriában a Duna mentén sok helyen termesztik, s az ottani kulináris érdekesség a sárgabarackos gombóc, akár kis csoki töltettel. De árulnak frissen préselt sárgabaracklét is, amely szintén nagyon finom és nagyon egészséges.
Sárgabarack mag
Sok helyen a sárgabarack mag belsejét is megeszik, sőt Kína és Pakisztán határán lévő hunza népcsoport nagyon nagy becsben tartja a magot. A magból kisajtolják az olajat, s ezzel főznek, ezt használják a mindennapjukban. A magbél szárított pora pedig igazi életelixír, gyógyszer. Sokan állítják, hogy ezért olyan magas az életkor a hunzák körében. Ez igaz is, hiszen a mag is rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz.

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital
Hozzávalók:
4-5 szem aszalt sárgabarack
4-5 kanál joghurt
2 dl. friss almalé
A sárgabarackot felvágjuk apró darabokra, majd megfőzzük. Ráöntjük az almalét és a joghurtot. A tetejére finom szerecsendiót is szórhatunk.
Igazi finom, kalóriaszegény csemege.
Jó étvágyat!


2014. augusztus 15., péntek

Madárnevű növényeink

Kati-Patika a Youtube oldalán

Most egy különleges kis filmet készítettem, melyben olyan növényeket mutatok be, amelyeknek a nevében szerepel a madár szó. 
Ismerjétek meg a Vérehulló fecskefüvet, a Tyúkhúrt és a Madársalátát! 






2014. augusztus 14., csütörtök

Rozmaring – a nyári csodaszer



A rozmaring talán a legismertebb fűszernövények közé tartozik. Használjuk húsokhoz,  a pizza szószba is kerül belőle és sok-sok olasz ételbe. Teáját viszont már kevésbé isszuk, pedig ez a hasznos gyógynövény nagyon sok betegségre jó.

Ókori csoda
Már az ókorban is tisztelték a rozmaringot. Hippokrátesz a máj egyik gyógyító és tisztító szerének írta le, s valóban igaza volt.  A rozmaring kitűnően méregteleníti a májat. Segíti a hasi görcsök oldását. Ezért is hasznos nehéz, zsíros ételeket ezzel a fűszernövénnyel fűszerezni, mert segíti az emésztést.

Hagyomány és gyógyulás
A régiek tudták, hogy a memóriazavarra mit kell enni, természetesen erre is rozmaring teát ittak. De kiváló a hajregenerálásra is, a bőrünkre is. A középkorban annyira tisztelték, hogy elkészítették belőle a „Magyar Királyné vizét” – amit köszvényes betegeknek adtak.
Annak ellenére, hogy nem őshonos  a kiskertekben szinte mindenhol megtalálható. Rengeteg hagyomány is kötődik hozzá, az esküvőtől kezdve a temetésig egyaránt.  
Használták a szobában illatosításra,egyes hagyományok szerint egy-egy szál rozmaring ág a párna alatt elűzi a rossz álmokat.
De az esküvőkön is szokás volt a rozmaring megjelenése. Egyrészt azért, hogy szerencsét hozzon a fiatal párnak, másrészt pedig a frissen elültetett rozmaring ágacskát megfigyelték, hogy miképp nő. Ha megindult, akkor valóban sikeres lesz a házasság, bő adományokkal teli és tartós.
Rozmaring bokrot főleg a ház bejárata elé kellett ültetni, hogy elűzze a gonosz szellemeket!

Hogyan használjuk?
A teáját érdemes inni  epe, máj és más hasi görcsök esetében. Idegerősítő hatása is van, mely főleg a téli időszakban jó, hogy a depressziót oldja. 
Tanulásra és reuma ellen

Illóolaja: reuma ellen kiváló! Csökkenti az idegfájdalmat. De ugyanúgy fontos a diákoknak is, akik ha tanuláskor egy-egy csepp rozmaring illóolajat csepegtetnek a csuklójukra, akkor az agyuk is jobban fog forogni. 

2014. augusztus 5., kedd

Hogy ne áruljunk petrezselymet!



Ez a kis zöld szinte mindig jelen van a konyhában. Hol szárított formában, hol frissen, hol kint a kertben, vagy épp cserépben az ablakban. Használjuk bátran, nemcsak ízesítésre! Főzzetek belőle teát, rágcsáljátok, egyétek!

Zöld és fodros
Fajtára is többféle van, ha fodros petrezselyemre vágyunk, akkor kimondottan ilyen magot vásároljunk. Ha viszont a hagyományos petrezselymet keressük, akkor természetesen a fehér répához kell nyúlnunk, amelynek a levele a fontos nekünk.
De most lépjünk túl a konyhán és vizsgáljuk más szemmel meg a petrezselymet.

Mire jó?
-          levelei: rengeteg C – vitamin van benne – így már érthető, hogy télen miért is jó  sok-sok petrezselymet enni
-          gyökere- levele: amellett, hogy vitamitartalma nagy, teát is készíthetünk belőle.

A húgyutak gyógyszere
Az egyik legrégebbi vesetisztítók közé tartozik, bár sokan ezt nem is tudják. Segít megelőzni a vesekövek kialakulását, és azok távozását.
Ha már fájdalmas a vizeletünk, akkor érdemes egy  ilyen teakeveréket kipróbálnunk, amely biztos segíthet: Petrezselyem, Orvosi Ziliz, Medveszőlő egyenlő arányú keverékéből igyunk egy nap többet is, s akár ülőfürdőt is vehetünk. Ez a tea biztos befutó lesz a hólyaghurut és felfázásban szenvedőknek.
Tisztítókúrák szere
A manapság olyan divatos tisztítókúrák között sokszor elvesznek a valóban értékes tisztító növények. Ebben nyújthat segítséget a petrezselyem, s főleg a mellé rendelt sok-sok nyers zöldség. Ezek lehetnek: zeller, sárgarépa, cékla és természetesen petrezselyem. A hatás nem fog elmaradni!
Szájszag ellen
Régi hagyomány, hogy ha sok fokhagymát ettünk, akkor rágcsáljunk el egy pár levél petrezselyem zöldet. Elviszi a kellemetlen szájszagot. De emellett segíti, erősíti a fogínyt, ínysorvadás esetében is érdemes a petrezselyem zöld rágcsálása.

Izületi gyulladásra
Egy másik érdekesség, hogy izületi fájdalmakra is alkalmazhatjuk. DE ilyenkor inkább a gyökerét, amelyből teát kell főzni – azaz a gyökeret forraljuk, majd a fájó részre tesszük dunsztkötésbe. A fájdalom csökkenni fog!
Csípésekre

S, akkor nem beszéltem még a klasszikus darázscsípésről. Ha megcsípne a darázs, akkor gyorsan a csípés helyét be kell dörzsölni petrezselyem zöldjével. A mérget semlegesíti, s nem lesz olyan kellemetlen a fájdalom. Ugyanúgy hasznos a csípésre a lándzsás útifű levele is, vagy épp a cickafark levele – feltéve, ha felismerjük a réten ! 

2014. július 24., csütörtök

Hogyan használjuk fel a diót nyáron?


A dió tipikus őszi csemege. De mit lehet ilyenkor nyáron kezdeni vele. Ha azt gondolnánk, hogy ilyenkor még haszontalan, akkor tévedtek. A zöld dióból rengeteg mindent lehet készíteni.

A bölcs dió
Hogy miért bölcs? Vagy öreg? Talán azért mondták rá régen ezeket a jelzőket, mert ha egy diófát elültettünk, akkor az évtizedekig, akár száz évig is éke volt a kertnek. Ő a kert bölcs, öreg uralkodója. Hatalmas lombkoronája árnyat vet a nyári melegben, jó érzés alatta szunyókálni, borozgatni, pihengetni. A diófa Magyarországon őshonos fa, már a honfoglaló magyarság is megismerkedett vele, gyűjtögették termését, ették.
Felirat hozzáadása

Zöld dió
A zöld dió már régen is nagyon fontos az embereknek. Leszedésével igyekezni kell, mert a dió, ahogy érik, egyre jobban csontosodik, s akkor már nem nagyon lehet szétvágni, szeletelni. A titok az időben rejlik, ha tudjátok, akkor még júniusban kell leszedni, ha már elkéstetek vele, akkor sincs baj, csak kell egy erős kés. Nemcsak a termése fontos a fának, hanem a levele is. Levelét szárítva érdemes eltenni, s gyógyteaként is használható.

Mire jó?
A diólevél: gyűjtési ideje június végétől, augusztusig tart. Mikor már szép sötétzöld a színe, akkor jó.
Felhasználása: tonizáló, emésztést elősegítő. Vértisztító hatása is van, segíti a máj tevékenységét, sőt még egyes cukorteák része is. Viszont használatára nagyon oda kell figyelni, sokáig nem szabad inni. Mint minden gyógytea fogyasztásánál, ennél is szünetet kell tartani a kúrában.
Külsőleg: a diólevélből készült főzet kiváló arclemosó pattanásos bőrre.
Hajra: a diótea főzete még szebbé varázsolja a sötét, fekete hajszínt. Igazi csillogást, erőt ad neki.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy készül a diólikőr, akkor kattintsatok az alábbi linkre: 
https://www.youtube.com/watch?v=hZ3eTucmuhw

S, hogy mit készítsünk Zöld dióból?
Egyik ősi recept: a zöld dióból készült diólikör.
Hozzávalók:
20-30 zöld dió kettévágva
5-6 szem szegfűszeg
pár fahéj
egy narancs héja
Az egészet fel kell önteni alkohollal, ami lehet vodka, pálinka is. Majd hagyni kell állni hat hétig, utána le kell szűrni, s egy fél kiló cukrot vízzel felfőzünk, s összekverjük. Így lesz kész a finom diólikör, amellyel karácsonykor már koccinthattok is!





2014. július 4., péntek

A csalán megszelídítése


A csalán talán az egyik legfontosabb gyógynövényünk. Hiába szúr, csíp, fontosságáról nem szabad elfeledkeznünk. Érdemes gyűjteni, akár a kertünkbe is ültetni, hiszen ez a fontos növény, jó ha mindig kéznél van.

Csíp, szúr és fáj
Igen, talán ezek az első szavak, amelyek a csalánról eszünkbe jutnak. S innentől fogva jó messzire elkerüljük. Még a gondolatától is sokakat kiráz a hideg. Aki teheti írtja, kivágja, pusztítja. Pedig nem így kéne tenni, hiszen a csalán talán az egyik legfontosabb gyógynövényünk.

Tisztít, erősít
A csalán tulajdonságai:  védi magát, csíp, szúr, talán innen már érthető is a növény üzenete. Amilyen erősen védelmezi magát, ugyanolyan  védelmet, erősítést ad a növényből készült tea is. A csalánszőr hangyasavat, acetilkolint, szerotonint és hisztamint tartalmaz, pont ezeknek az összetevőknek köszönhető, hogy fájdalmas és égető a csaláncsípés.

Gyógyító múlt
Neve az „urere” : azaz égni latin szóból származik. Egyben a bátorság és az erő szimbóluma. Már az ókorban is használták, hol szerelmi bájitalba tették, hol sebekre, orrvérzés megállítására, máskor a menstruáció beindítására használták. Tápláló növény, amelyet nemcsak gyógyításra használtak, hanem sokszor készítettek belőle finom főzeléket, levest. Érdekesség, hogy a II. Világháborúban sokszor ez a növény mentette meg a rabokat, fogyokat, mert csak ehhez a vadon növő zöld növényhez jutottak hozzá.


Felhasználása
Régebben a növény hajtásaival ütögették a reumás testrészeket. Teáját mindig vértisztítónak használták, s a sok vas tartalma miatt a menstruációs  problémák kezelésére is kiváló. A csalán fontos: immunerősítő, vizelethajtó, sőt még tejelválasztás serkentő növény is. Homeopátiás készítményként is megtalálható: urtica urens  néven, amelynek felhasználása a megfelelő potenciában hol tejelválasztás növelő, illetve csökkentő.


Csalán a konyhában
Kicsit furcsának hangzik, hogy bevigyük ezt a szúrós növényt a konyhába, de mégis. Leveleit főzelékként, zsenge hajtásait levesbe, vagy salátába is tehetjük. Mielőtt hozzányúlunk érdemes kesztyűt felvenni, vagy zacskóval hozzányúlni. Utána kezdődhet a csalán megszelídítése: tegyük vízbe a csalánt, s erősen nyomkodjuk ki, így elveszíti a szúrósságát. Utána már bátran hozzányúlhatunk.

Teafőzés
Teaként használhatjuk a szárított változatát, amelyet egész évben ihatjuk. Ha viszont friss csalánt szeretnénk inni, akkor tavasszal gyűjtsük, még akkor, amikor nem virágzik. Főleg a felső hajtásokat szedjük le, s forrázzuk le, majd hagyjuk állni pár percig. Nyáron a virágzó növényt ne szedjük le, viszont ősszel az új hajtásokat újra szedhetjük, gyűjthetjük. A friss hajtásokon túl a gyökerét is felhasználhatjuk. A gyökér alkoholos kivonata kiváló: samponként, hajápoló szerként, hiszen csökkenti a hajhullást, erősíti a hajszálakat, s a korpákat is elűzi.

Fontos tudni
Csalántea kúrát mindig csak hat hétig igyuk! Ennyi idő elég a szervezetünknek is, hogy megtisztuljon, s tovább egyáltalán ne igyuk, mert a csalán fontos ásványi anyagokat hajt ki a szervezetünkből. Vannak, akik félnek tőle, hogy allergiát okoz, elárulom, hogy ez nagyon ritka. A csalán inkább az allergia ellen hatásos. Előfordulhatnak olyan melléktünetek, ha túl sokat iszunk belőle, hogy erős szívdobogást kapunk. Ha ilyet észlelünk, azonnal álljunk le vele.


2014. június 16., hétfő

Hogy vidám nyarunk legyen

Elkezdődött a nyári szünet. Csupa jókedv, vidámság vár ránk. Ám sokszor a napsütötte napokat is beárnyékolhatja egy-egy betegség, rosszkedv, napszúrás. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy-egy házireceptet érdemes észben tartani! 

Ha hirtelen fáj a fejünk 

Mielőtt bekapkodnánk a számtalan fejfájás csillapítók egyikét érdemes egy kicsit körbenézni, hogy mi az, ami elmulasztja a fejfájást. 
Először is nyáron se felejtsünk el mozogni, biciklizzünk sokat a szabadban, vagy kiránduljunk. Ha medence, vagy nyílt víz mellett vagyunk, akkor nyugodtan lógassuk be a fejünket a vízbe, úgy hogy lebegünk a vízen. Ez nagyon nyugtató hatású! A másik fontos: igyunk sok vizet, vagy próbáljunk pihenni. 
De, ha ezek közül egyikhez sincs kedvünk, akkor egy nagyon egyszerű recept: 
Krumplival a fejfájás ellen: egy krumplit vágjunk fel, s a krumplit dörzsöljük a halántékunkhoz. A krumplinak nagyon jó görcsoldó hatása van! 

Hogy a nyaralás ne veszekedéssel teljen

Amikor végre eljön a közös nyaralás, akkor sajnos a családok hirtelen nem tudnak mit kezdeni az összezártsággal, a másik rigolyáival, a gyerekek akaratosságával. 
Egy egyszerű tipp, hogy ezeket elkerüljük: próbáljuk elhagyni a fehér cukrot, a fehér lisztes termékeket. Helyette válasszuk a teljes kiőrlésű termékeket, s a cukor helyett inkább a nyírfacukrot. 
Ha megtehetjük - használjuk az aromaterápiát, s főleg nyugtató növények illóolaját használjuk: citrusfélék, levendula. 
Nyári rosszullétek ellen
A nyári rosszullétek, nehéz ételek okozta haspuffadások legjobb ellenszere a gyömbér. 
Érdemes akár teaként inni, s higgyétek el a nagy melegben egy meleg tea sokkal frissítőbb, mint a hideg ital. 
De ha hideg italt szeretnétek inni: akkor készítsetek egy limonádét, s reszeljetek bele friss gyömbért. 
A gyömbér: segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert. 


2014. június 5., csütörtök

Bodzavirágzás végére

Még egy -két helyen elkaphattok egy-egy bodzavirágot. Érdemes szedni, akár szárítani is, vagy szörpöt készíteni, esetleg bodzás palacsintát sütni.

S, hogy mi kell ehhez a finomsághoz, azt nézzétek meg új videomban, melyben megtudhatjátok azt is, hogy kicsoda is Holle anyó, s hogy mi köze van Voldemortnak a bodzához.



2014. május 1., csütörtök

Kati-patika videó sorozat

Szeretnéd könnyedén felismerni a pitypangot, a csalánt, vagy épp kíváncsi vagy arra, hogy ehető-e tyúkhúr?

Gyógynövények, fűszernövények felhasználása, ápolása, különleges elkészítései és még számtalan fortélyok várnak rátok, ha nyomon követitek a Kati-patika videó sorozatát. 


Fogadjátok szeretettel! 





2014. április 19., szombat

Tojás pro és kontra

Húsvétkor tojást egyszerűen kötelező enni. De vajon mire jó és mire nem, miért szeretjük, hogyan együk, s főleg mikor. 

Tojás körül forogva
A tojás majdnem minden nemzet kultúrájában jelentős. A termékenységet, a megújuló életet szimbolizálja. Sőt egyes népeknél a teremtésmítoszban szerepel- Kalevala, másoknál pedig a halottak mellé is tettek tojást. 
Volt olyan hely, ahol a csecsemők első fürdővizébe is tojást ütöttek.  
Máskor pedig a menyasszonynak rá kellett lépnie, hogy szapora legyen. 
Egy szó , mint száz a tojástól nem tudunk elszakadni, bármilyen élethelyzetbe is kerülünk. 
Így van ez húsvétkor is, amikor tizesével vesszük a tojásokat .

Együk- ne együk? 
S, akkor máris felmerül a kérdés: egészséges-e a tojás? 
- ami biztos: tápértéke nagyon magas
- vegetáriánusoknak ajánlott: rengeteg aminosavat tartalmaz
- fogyókúrázóknak: kiváló eledel,mert a kalóriamennyisége nem sok - egy tojás 70 kalória
- koleszterin tartalma: ez nagyon vitatott téma, van aki esküszik, hogy nagyon rosszat tesz a koleszterinnek, van,aki pedig áldja. Mértékletesség, talán ez az egy lehetne a jelszavunk! 

Asztalon és azon túl
Számtalan fantasztikus receptet találhattok tojásra, kezdve a tojásrántottával, a tükör tojáson át, a buggyantott tojásig. Érdemes azonban a tojás gyógyító erejét is figyelembe venni: 
- arcüreg gyulladásra: meleg tojást görgessetek végig az arcotokon, kiválóan fellazítja a lerakódásokat, s melegíti is. 
- hajpakolás: két tojás sárgáját keverd el tejben - majd vidd fel a vizes hajra-kicsit hagyd rajta, majd mosd le
- hajpakolás 2: 1 tojás sárgáját - 2 kanál mézzel keverd el majd ezt tedd rá a hajadra- érdemes sokáig rajtahagyni,hogy meglegyen a hatása-utána jól moss hajat.
- arcpakolás: 1 friss tojássárgája, 1 teáskanál olívaolaj,1 evőkanál méz - ennyi a csoda recept, s máris egy tisztító, bőrpuhító pakolást kaptunk. Hagyd az arcodon, míg megszárad, majd mosd le. 

S, akkor még nem beszéltem a fürj tojásról, amely egy igazi csodaszer. Nemcsak arcpakolásként érdemes használni, hanem a mindennapi étrendünkbe is beiktathatjuk. Hiszen a fürjtojás tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, s a koleszterin tartalma is nagyon kevés!

2014. április 9., szerda

Méregtelenítés - Pitypang

A legerősebb méregtelenítő növényünk, a Pitypang. A gyönyörű sárga virágú növény minden része ehető, s nemcsak gasztro különlegesség, hanem kiváló májregeneráló, tisztító növény. 

Gyermekláncfű
Szerintem már a neve is gyönyörű, akár gyermekláncfű, akár pitypang, akár pongyola pitypang.  S, ez még csak három elnevezés. Képzeljétek, hogy ennél sokkal több neve létezik, ilyenek például: barátfű, békasaláta, raponc, oroszlánfog.
Máris két mesebeli elnevezés, a Raponc - a klasszikus Grimm mese egyik fontos kulcsfigurája, walt disneys megfelőlje Aranyhaj. Az oroszlánfog - pedig a német elnevezésből eredhet, ahol Löwenzahn-nak hívják a virágot.

Hatása
A nevek után nézzük a hatását:
- emésztőrendszert tisztítja, főleg a májat , a keserűanyag tartalma miatt
- epekőre - a kisebb köveket oldja - bár ezzel azért óvatosan - ha komolyabb a baj, akkor csak orvosi felügyelet mellett használjuk
- gyökere - kiváló a cukorbetegeknek

Felhasználása 
- a friss leveleket használhatjuk - salátaként , lehet csak megmosva, vagy frissen leforrázva.
- levelek szárítva: legjobb májtisztító tea
- a levél keserű íze miatt nagyon pikánssá teszi a tavaszi salátánkat - érdekesség, hogy Franciaországban ilyenkor tavasszal igazi különlegesség a pitypang saláta! Sőt egyes böjtkúrás helyeken már beiktatják a menübe ezt a salátát.
- gyökerét : cukor betegségre kiváló, érdemes ezt is teakeverékbe beletenni
- virágából : frissen pitypang mézet lehet készíteni
- szára: el lehet rágcsálni- vigyázat nagyon keserű!!!

Pitypang méz: 
2 marék pitypang 
1 kg cukor 
1 citrom leve 
1 liter víz 

A pitypang virágokat lemossuk, majd feltesszük főzni a vízben, mikor forrt, le kell zárni, s egy éjszakán át pihenni hagyni.
Másnap a cukorral és a citrommal bekeverjük, újra melegítjük, hogy elolvadjon a cukor.

Ezek után gondoljátok meg, hogy érdemes -e a kertetekből kiírtani?  Vagy inkább szedjétek, egyétek, gyógyuljatok! 

2014. március 28., péntek

Méregtelenítés No.1

Ha tavasz akkor: méregtelenítés, fogyókúra, tisztítókúra, belső tisztítás és még sorolhatnám. De kezdjük is az elején, miért is kell a méregtelenítés. S, ha már belekezdünk érdemes ésszel, okosan, akár tudományosan végezni. Hajrá! Remélem mindenkinek sikerülni fog! 

Hétről hétre

Ahhoz, hogy szervezetünk kitisztuljon sok-sok idő kell. Időt kell hagynunk magunknak, a szervezetünknek, a lerakódott méreganyagoknak, az agyunknak, hogy átálljon. Miért is fontos ez? Először is azt fogadjuk el, hogy amit hosszú időig gyűjtöttünk össze - felesleges kilók - azoknak hosszú idő kell, hogy lemenjen rólunk. Ezért kérek mindenkit, hogy ne akarjon egyszerre egyik napról a másikra fogyni, tisztulni. A hétről hétre elv, a hétről hétre egy kiló a legmegnyugtatóbb, a legjobb a szervezetnek.

Ne kapkodjunk

Sokféle recepttel, ötlettel állhatnék itt most elő, hogy melyiket  a legjobb, melyik a leghatásosabb. Én mindig azt mondom, hogy ez mindig egyénre szabott, ki melyiket bírja megenni, meginni. Ezért gondolom azt, hogy itt hétről hétre bemutatok egy-egy ötletet, s próbáljátok ki, melyik a legjobb nektek.

Almaecet


Elsőnek álljon itt nagyanyáink ősi trükkje: az almaecet.
Miért is az almaecet? Hogy fúj, meg büdös és savanyú? Hát vannak ilyen mellékes dolgai, de azért nézzük a pozitív hatásait is.

1. gyorsítja az anyagcserét, a fogyás mellett segíti a fizikai és szellemi állapotot is: vérkeringés, végtagok vérellátottsága, koncentráció.
2. serkenti az emésztést, ezért segíti a fogyást, segíti a méreganyagok kiürülését
3. baktériumölő hatású, ezért a szervezetet tisztítja - főleg a bélrendszert, s a gyomrot.
4.széppé varázsolja a bőrödet, s ha még külsőleg is használod, pl. hajmosás után öblitőként, akkor a hajad is csillogni fog. 

Használata

Először is vegyél jó minőségű almaecetet, ezt szinte bármelyik boltban, vagy épp bioboltban beszerezheted. 
Reggel: éhgyomorra egy evőkanál almaecet egy pohár vízbe
Délben: evés előtt egy evőkanál almaecet egy pohár vízbe
Este: lefekvés előtt egy evőkanál almaecet egy pohár vízbe

Azt hiszem ez a recept nem igazán bonyolult, s egy kis odafigyeléssel bárki elérheti a kívánt testsúlyát, s a fogyás mellett még méregtelenít is. Ám a mozgásról se feledkezzetek meg! Napi 20 perc torna, biciklizés vagy ami épp nektek kedvetekre való, még hatásosabbá teszi a fogyást, méregtelenítést.




2014. január 27., hétfő

Vendégségben az Anyakanyar.hu-nál

Mogyoró, dió, kesudió, gesztenye és még sorolhatnám a sok-sok magot. Ezek azok a finomságok, amelyeket büntetlenül ropogtathatunk, nassolhatunk. Nos ezekről meséltem az anyakanyar.hu két házigazdájának. 

Dió - a csodaszer
Ha a legkedvesebb magomat kellene említenem, akkor a dió lenne az. Ez a csemege finom süteménybe, likörként elkészítve, vagy csak úgy önmagában rágcsálva. A dió rengeteg vitamint, olajat tartalmaz, amelyre ilyenkor télvíz idején nagyon is szükségünk van.

Mandula - a legzsírosabb
Igen, ez a legolajosabb mag, viszont ami a benne lévő olajat illeti az nélkülözhetetlen számunkra. Ápolja a bőrt, napi fogyasztása segíti az ér- és szívproblémákkal küzdőket. Ezenkívül a lisztje is nagyon fontos, főleg a glutén érzékenyeknek ajánlott.

Gesztenye- a csemege
Talán a legfinomabb a gesztenye, persze csak a szelíd. A belőle készített gesztenyepüré finom édesség, de lisztje szintén a glutén érzékenyek finom eledele.

Ám mielőtt itt folyamatos felsorolásba fognék, fogadjátok ezt a kis videot, amely még tavaly készült velem az Anyakanyar.hu oldalon. Itt mesélek magokról, aszalványokról, recepteket mutatok meg.



2014. január 19., vasárnap

Téli melegedés - Szaunával

"A szauna olyan helyiség vagy külön kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából." - olvastam nemrég egy meghatározást, nos, aki még soha nem hallott a szaunázásról, akkor annak ez a mondat egy cseppet sem fog kedvet csinálni hozzá. Pedig a szaunázás a téli időszak egyik legfontosabb méregtelenítő, immunerősítő, egészségvédő tevékenysége. 

Ősi hagyomány
Az északi népek már több száz éve ismerték a szaunázást, nemcsak melegedni jártak ide telente, hanem sokszor ételszárításra is alkalmazták, az orvosok itt gyógyítottak, sőt olyan is volt, hogy szülést is itt vezettek le. A szaunázás társadalmi esemény volt, sőt kiemelkedő, megtisztelő tevékenység, hogy ha itt lehetett valaki. Finnországban még mindig hatalmas becsben van a szaunázás, egy-egy tárgyalás, családi esemény szinte elképzelhetetlen szaunázás nélkül.
 
Szauna a XVI. században
Szaunázás szabályai 
Szaunázni bármelyik uszodában tudunk, vagy sokan otthon a saját szaunájukban hódolnak e szokásnak. 
Ahhoz viszont, hogy a megfelelő hatást elérjük fontos betartani egy- két szabályt. 
Ma már megkülönböztetnek 
- bio szaunát : ez általában 70-80 fokos szauna, ezt főleg a szív és érrendszeri betegségben szenvedőknek ajánlják 
- hagyományos szauna - 90-100 fokos: ez a klasszikus szauna, ahol érdemes többször 5-10 percet eltölteni, hogy a méregtelenítés valóban elinduljon. 

Hogyan méregtelenít? 
Természetesen az izzadás útján. S, ahhoz hogy még jobban izzadjunk, fontos rásegítenünk egy kicsit. 
Különböző bőrdörzsölő kefék, súrolók segítik az izzadást. 
Fontos szabály! - ha ilyet használunk, mindig alulról fölfele dörzsöljük le testünket, azaz mindig a perifériáktól induljunk el, tehát a bokától felfelé, a csuklótól a szív fele. Az irány mindig a szív fele legyen! 
Soha ne erősen! -azaz ne erősen dörzsöljük le a bőrünket, hanem inkább körkörös mozdulatokkal haladjunk. Így beindítjuk egy kicsit a nyirokutak felfrissítését, de a bőrünket is felfrissíthetjük ezzel. 

Folyadék nélkül soha
Szaunázás előtt érdemes inni, de soha ne alkoholt, s miután befejeztük, utána igyunk sok folyadékot. Közben soha! 
Teli hassal és éhesen sem szabad a szaunát használni, mert ahelyett, hogy jót tennénk magunknak, inkább ártani fogunk. 

Mire jó? 
Amellett, hogy méregtelenít rengeteg betegség gyógyításában is segít a szaunázás. 
- idegesség, stresszes állapotoknál előnyös, mert relaxáció hatása miatt csak nyugtatni tudja a szervezetet
- nátha és egyéb megfázás esetén is hatásos, de soha ne akkor, mikor már nagyon benne vagyunk a betegségben. - s lázasan soha nem menjünk szaunába !
- reumás fájdalmak esetén ajánlott
- alvásproblémákkal küzdőknek - ilyenkor érdemes többször bemenni, utána erősen lehűteni magunkat. 

Szaunázás menete 
Ahány szauna, annyi szokás mondhatnám itt is. 
Ami viszont fontos, hogy szaunázás előtt: ne együnk, viszont igyunk sok folyadékot, s ne igyunk alkoholt. 
Érdemes előtte lezuhanyozni is akár. 
Az első bemenet, ha bírjuk lehet akár 10-15 perc is, utána mindig zuhanyozzunk le hideg vízzel, vagy ha van dézsánk, akkor abban merítkezzünk meg. Aki nem bírja a teljesen hideg vizet, annak érdemes kicsit langyosabbal kezdeni, majd folyamatosan hűteni a vizet. 
A pihenés a szaunázások között nagyon fontosak. Ilyenkor megnyugszik a szív. 
Kétszer, háromszor érdemes bemenni a szaunába, s a pihenéseket utána mindig tartsuk be. 
Fontos, hogy a szaunázás öröm legyen, a pihenésünk része, ahol elfelejtünk minden gondot, ahol csak magunkra figyelhetünk! 

tipp: gyerekekkel is érdemes szaunába menni, de itt a hőfok soha ne legyen 50 foknál több! 
- érdemes mindenféle illóolajokat használni, akár meghűlésre, akár ellazításra. 



2014. január 5., vasárnap

Csicsóka a szegények krumplija

Évekkel ezelőtt még azt sem tudtuk mi az, sose hallottunk róla. Mára kiderült, hogy ez a szegények krumplija, sőt az is, hogy milyen egészséges. Szólítsuk csak egyszerűen csicsókának, vagy épp földialmának, vagy tótrépának. 

Titokzatos ajándék
A sokáig inkognitóban lévő zöldség volt talán az egyik legjobb karácsonyi ajándékom, amikor a szomszédunk egy ládányi földdel megjelent a kapuban. Először furcsán néztünk rá, majd kiderült, hogy a földben sok-sok csicsóka melegszik, s ezzel a technikával a bácsi gondoskodott az eltarthatóságáról, így biztos eláll, nem fonnyad meg, mondta,  s valóban azóta lelkesen kotorászunk a földben, ha épp leveshez vagy körethez akarjuk felhasználni.
De  mi is ez a csicsóka?
Sokaknak még mindig ismeretlen ez a kis gumó, pedig az íze szerintem minden ételt egy kicsit feldob, megbolondít, s a legjobb, hogy a gyerekek is megeszik - észrevétlenül.

Ismeretlen íz
Vannak, akik szeretik az ismeretlen ízeket, a különlegességeket, akkor annak nem kell messzire mennie, mert a csicsóka máris egy kis kuriózum.
Íze hasonlít a retekhez vagy a karalábéhoz, s ugyanúgy elkészíthető salátaként, vagy levesként, vagy épp sült zöldségekbe keverve. Nyáron a növény nagyon magasra megnő, olyasmi mint a napraforgó, s ennek a gumóját kell késő ősszel kiszedni a földből. Ma már nemcsak piacon, hanem egyes zöldségesnél is kapható, érdemes keresni, kipróbálni.

Gyógyhatásai
Ami nagyon jó ebben a göcsörtös gumóban, hogy:
- vércukor csökkentő
- antibiotikum után a bélflórát regenerálja
- csökkenti az édesség utáni vágyat - így fogyókúrakor is bevethető.
- szív és érrendszeri problémákra is kiváló.

Kell ennél több biztató adat, hogy kipróbáljuk? S azt se feledjük el, hogy ilyenkor télen egyre kevesebb növényben, zöldségben van vitamin. Viszont a csicsókában még rengeteg van!

tipp: 
Főzzetek egy teljesen átlagos krumpli levest, csak a krumplik mellé tegyetek néhány szem csicsókát is. Aki még barátkozik az ízével, annak kiváló lesz ez az első ismerkedés. Érdemes a levest leturmixolni, s akkor még észre sem veszik, hogy a krumplihoz hasonló valami, igazából csicsóka volt. 
Az én gyerekeim imádják! 
Sőt frissen felvágva, nasizni is kiváló!