2012. október 20., szombat

Ősz színei

A legjobban azt szeretem az őszben, hogy olyan gyönyörű színekkel kényeztet a természet. Nemcsak a környezetünk lesz egyre színesebb, hanem az ételünk is. Érdemes odafigyelni, hogy mi is kerül ilyenkor az asztalra. Illetve az arcunkra, mert a szépségápolásban is fontos szerepet kaphatnak, ezek a növények. Akik szeretnék kipróbálni a vörösboros pakolást, az ne habozzon, a cikk végén izgalmas recepteket olvashatnak.

Cékla
A legfontosabb amellett, hogy nagyon finom, hogy gátolja a ráksejtek szaporodását. Szabályozza a máj anyagcsere folyamatait, vérképző. Annak ellenére, hogy ennyi mindenre jó, sajnos nagyon kevésszer kerül az asztalra. Érdekesség, hogy régen már a népgyógyászatban is fontosnak tartották, s vérképző hatását már akkor felismerték, a huszadik századi orvosok sokáig babonának tartották.
Legegyszerűbb salátaként elkészíteni, vagy savanyúságként, de érdemes céklaléként is inni, amelyet már kimondottan kiegészítő gyógymódként ajánlják.

Sárgarépa
Karotin tartalma jól ismert, mely erősíti a nyálkahártyát, a szemet, a hajat, körmöt, immunrendszert, sőt még a sebgyógyulásban is segít. Naponta kéne enni egyet-egyet, vagy ha nem megy, akkor érdemes ezt is léként meginni. Mindenféle anyagcserezavarra kiváló, erősíti az emésztőrendszert, vesét és májat tisztítja, és csökkenti a koleszterin és vércukorszintet, s még egy fontos, hogy erősíti az idegeket.

Fekete retek
A színpalettán igaz nem szerepel a fekete szín, de a fekete retket ilyenkor ősszel nem szabad kihagyni. Az epebetegek, epekövesek legjobb barátja, illetve az epekövek legnagyobb ellensége. De bármilyen retket érdemes fogyasztani, mert segíti az emésztést. S ne feledjük az ősi mondást: reggel méreg, délben étek, este orvosság.

Szőlő és alma
S még két színfolt az őszi színekhez a szőlő és az alma, amely szintén számtalan színben pompázik ilynekor. S hatásuk. A  szőlő minden emésztési problémára hatásos, vitamintartalma nagyon nagy. Az alma a kimerültség és a depresszió egyik ellenszere, s emellett tisztítja az emésztőrendszert.

S végül egy-két tipp, hogy szépek legyünk: 
A friss szőlőből préseljük ki a levet, majd vigyük fel az arcra, nyakra, dekoltázsra. Hagyjuk hatni 15-20 percig, majd öblítsük le vízzel. Ha túl híg lenne, keverjük össze egy kis zabkorpáva. 

Érdekesség még a vörösbor pórus összehúzó hatása is: az arcra, az orr két oldalára kenjük fel. Fél deci ásványvízben kell összekeverni egy kis kanál száraz vörösbort, s hogy kenhetőbb legyen is hintőport is adjunk hozzá. Érdemes kipróbálni! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése