2014. szeptember 24., szerda

Szüreti bor egy kicsit másképp



Ilyenkor ősszel a boré, a szüreté a főszerep. Ám ezúttal egy kicsit másképp gondoltam a borra. Készítsetek ti is fűszerbort, nemcsak finom, de még gyógyít is. 

Gyógyborok 
A gyógynövények erejét, esszenciáját már évszázadok óta próbálják kivonni a használók. A legegyszerűbb módszer, ha teát főzünk a növényből, de ha már nagyon unjuk a teázást, akkor érdemes valami más módszert alkalmaznunk. Már a középkorban a szerzetesek is készítettek számtalan fűszerbort, azaz a növényeket borban áztatták. Ez volt az egyik módszerük a gyógynövények felhasználására, de sokszor ennél erősebb alkoholt használtak, de ezeket inkább tinktúraként használták, külső borogatásra.

Fűszerbor
Mi kell egy jó fűszerborhoz? Természetesen fűszerek, olyan növények, amelynek a hatása a hétköznapokban is fontosak számunkra. Az egyik legkézenfekvőbb növény a zsálya, amelynek a gyógyereje hatalmas.



Zsályás fűszerbor
A zsályát már az ókorban is nagy becsben tartották, a bölcsesség és a kifinomult gondolkodás növenye volt. Nemcsak gyógyításra használhatjuk, hanem kiváló egy –egy hús sütésénél, mert még jobban kihozza a sült hús ízét, zamatát.
A zsálya, mint gyógynövény fontos izzadság gátló növény, s főleg a klimaxban szenvedőknek nyújt segítséget. De emellett kiváló toroköblítő, a torokfájást elmúlasztja, kicsit görcsoldó is, tehát menstruációs problémáknál is használhatjuk.

Hogyan készül a fűszerbor? 
Mint minden borhoz, ehhez is idő kell, hogy jó legyen. Az elkészítése nagyon egyszerű.
Szedjetek egy pár levél orvosi zsályát, s mellé egy kis rozmaringot. Majd a hozzávalókat tegyétek bele egy üvegbe, s öntsetek rá jó minőségű bort. Az így elkészült bort hagyjátok állni legalább 2 hétig, majd szűrjétek le. Így önmagában is finom ital, de egy kis szódával megviccelve még élvezetesebb lesz.

2014. szeptember 16., kedd

Fagyöngy – az élősködő gyógyító


Furcsa egy növény a fagyöngy, amelyet, ha kertészeti szemszögből vizsgáljuk, akkor egyáltalán nem tarthatjuk fontos növénynek. Viszont, ha gyógyászati célból vizsgáljuk, akkor viszont nagyon is fontos növényünk a fagyöngy. 

Fanyűg- gyöngy
Gyönyörű neve van ennek a sárgás, fehéres növénynek. S itt gyorsan vegyük is ketté: mert van fehér illetve sárga fagyöngy. A fehér, amely a hasznos, tölgyfán termő növény, s amelynek gyógyértéke igen fontos. Viszont tudni kell róla, hogy mérgező növény, a kis bogyóit nem szabad megenni, csak az ágait. Ezért érdemes, ha nem mi magunk gyűjtjük, hanem megvesszük.

Legendák a fagyöngyről 
A fagyöngyről számtalan legenda maradt fent. A kelták szent növényként tisztelték, a harcosok sérthetetlenségét várták tőle. Sokszor akasztották bölcső felé, hogy megvédje az újszülöttet a gonosz tündérektől. A fagyöngy viszont a világ örökkévalóságának és a lélek halhatatlanságának a szimbóluma is. Viszont ezt kevesen tudják már, s a fagyöngyből csak az maradt fent mára, hogy az angolszász kultúrában karácsonykor, aki az ajtó fölé akasztott fagyöngy alá áll, annak meg kell csókolnia egymást.

Gyógyhatásai
A fagyöngy a vérnyomás problémák legfontosabb szere. Ha alacsony, ha magas mindig segít. Fontos viszont, hogyha komoly vérnyomásproblémákkal küzd valaki, az mindenképp kérdezze ki orvosa véleményét. Ha viszont idegesség miatt, vagy még nem gyógyszerezett vérnyomás beállításra szeretnénk inni, akkor biztos, hogy fog hatni. Mint minden gyógyteánál itt is fontos a türelem, azaz ne várjunk az első tea után csodákat. A gyógyteákat mindig hat hétig kell inni, s utána, ha már hatott akkor sem szabad elhagyni. A fagyöngy teák hetente egyszer – kétszer ismételjük meg.

Amire még hasznos
A vérnyomáscsökkentő hatása miatt fontos megemlítenem még, hogy az erek áteresztő képességét segíti a fagyöngy, ezért hasznos még: szédülésre, fülzúgásra, visszérre, javítja a koncentráció kézséget, s emellett vízhajtó hatása is van, görcsökre is kiváló.
Sőt Németországban az antropozófikus orvoslás egyik fő szere a fagyöngyből készült injekció, amellyel rákos daganatokat gyógyítanak. Rudolf Steiner az antoropozófia atyja így fogalmazott: "Ahogy a fagyöngy a természet rendjét megfordítja (télen zöldell és nyáron hervad), úgy állít egy tumor a testben mindent a feje tetejére." Sajnos ez a gyógyszer hazánkban nem kapható. Pedig eredménye igazolt.

A fagyöngy tea ivása segíti még a sejtek tisztítását is, azaz aki rákos daganatos betegségből épül fel, annak mindenképp ajánlott innia.

Felhasználása
A fagyöngyből soha nem készítünk forrázatot, ezt a növényt mindig áztatni kell. Egy teáskanálnyit áztassunk be este, tiszta – mészmentes vízbe, hagyjuk állni 12 óráig, majd reggel leszűrve , kicsit megmelegítve ihatjuk. 
Magas vérnyomásban szenvedőknek : napi egy csésze reggel 
Szívbetegeknek: este lefekvés előtt egy csésze
Immunerősítésre: havonta 2-3  csésze

2014. szeptember 4., csütörtök

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital

Az aszalt sárgabarackos italt bármikor elkészíthetitek.

Íme a recept:

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital
Hozzávalók:
4-5 szem aszalt sárgabarack
4-5 kanál joghurt
2 dl. friss almalé
A sárgabarackot felvágjuk apró darabokra, majd megfőzzük. Ráöntjük az almalét és a joghurtot. A tetejére finom szerecsendiót is szórhatunk.
Igazi finom, kalóriaszegény csemege.

Jó étvágyat! 

Nyári finomságunk a sárgabarack –akár szárítva is


Igaz a sárgabarack szezonja már elmúlt, de szerencsére aszalt sárgabarackot bármikor vehetünk. A finom barack nemcsak nyersen, hanem lekvárként, aszalva, italként fogyasztható, de még a szárított magja is ehető csemege.

Mi tudunk róla?
Különböző fajtáit ismerjük, esszük. Rózsa barack a nagyobbik fajta,  van a korai piros, a világossárga, vagy a ceglédi óriás, güönci magyar és még sorolhatnám. Érési ideje is változó idén sajnos már hamar leérett, de igazából van amikor még augusztusban is találunk érő fát.

Miért jó?

A barack rengeteg vitamint tartalmaz, főleg A- és C-vitamint. Jó tudni, hogy két –három szem elfogyasztása fedezi a napi vitaminszükségletünket. Érdekes, hogy rengeteg benne a beta-karotin is, amely a napozásnál nagyon fontos, mert kiváló a bőrünknek.
Az aszalt sárgabarack is nagyon fontos táplálék, igaz arányaiban több kalóriát és ásványianyagot tartalmaz. Rengeteg benne a vas. Így kismamáknak is kiváló lehet!



Érdekesség

A sárgabarack őshazája Kína, s a Selyemúton érkezett be Európába.  Igazán melegkedvelő gyümölcs, amely már északabbra nem is él meg. Ausztriában a Duna mentén sok helyen termesztik, s az ottani kulináris érdekesség a sárgabarackos gombóc, akár kis csoki töltettel. De árulnak frissen préselt sárgabaracklét is, amely szintén nagyon finom és nagyon egészséges.
Sárgabarack mag
Sok helyen a sárgabarack mag belsejét is megeszik, sőt Kína és Pakisztán határán lévő hunza népcsoport nagyon nagy becsben tartja a magot. A magból kisajtolják az olajat, s ezzel főznek, ezt használják a mindennapjukban. A magbél szárított pora pedig igazi életelixír, gyógyszer. Sokan állítják, hogy ezért olyan magas az életkor a hunzák körében. Ez igaz is, hiszen a mag is rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz.

Aszalt sárgabarackos fogyasztó ital
Hozzávalók:
4-5 szem aszalt sárgabarack
4-5 kanál joghurt
2 dl. friss almalé
A sárgabarackot felvágjuk apró darabokra, majd megfőzzük. Ráöntjük az almalét és a joghurtot. A tetejére finom szerecsendiót is szórhatunk.
Igazi finom, kalóriaszegény csemege.
Jó étvágyat!


2014. augusztus 15., péntek

Madárnevű növényeink

Kati-Patika a Youtube oldalán

Most egy különleges kis filmet készítettem, melyben olyan növényeket mutatok be, amelyeknek a nevében szerepel a madár szó. 
Ismerjétek meg a Vérehulló fecskefüvet, a Tyúkhúrt és a Madársalátát! 






2014. augusztus 14., csütörtök

Rozmaring – a nyári csodaszer



A rozmaring talán a legismertebb fűszernövények közé tartozik. Használjuk húsokhoz,  a pizza szószba is kerül belőle és sok-sok olasz ételbe. Teáját viszont már kevésbé isszuk, pedig ez a hasznos gyógynövény nagyon sok betegségre jó.

Ókori csoda
Már az ókorban is tisztelték a rozmaringot. Hippokrátesz a máj egyik gyógyító és tisztító szerének írta le, s valóban igaza volt.  A rozmaring kitűnően méregteleníti a májat. Segíti a hasi görcsök oldását. Ezért is hasznos nehéz, zsíros ételeket ezzel a fűszernövénnyel fűszerezni, mert segíti az emésztést.

Hagyomány és gyógyulás
A régiek tudták, hogy a memóriazavarra mit kell enni, természetesen erre is rozmaring teát ittak. De kiváló a hajregenerálásra is, a bőrünkre is. A középkorban annyira tisztelték, hogy elkészítették belőle a „Magyar Királyné vizét” – amit köszvényes betegeknek adtak.
Annak ellenére, hogy nem őshonos  a kiskertekben szinte mindenhol megtalálható. Rengeteg hagyomány is kötődik hozzá, az esküvőtől kezdve a temetésig egyaránt.  
Használták a szobában illatosításra,egyes hagyományok szerint egy-egy szál rozmaring ág a párna alatt elűzi a rossz álmokat.
De az esküvőkön is szokás volt a rozmaring megjelenése. Egyrészt azért, hogy szerencsét hozzon a fiatal párnak, másrészt pedig a frissen elültetett rozmaring ágacskát megfigyelték, hogy miképp nő. Ha megindult, akkor valóban sikeres lesz a házasság, bő adományokkal teli és tartós.
Rozmaring bokrot főleg a ház bejárata elé kellett ültetni, hogy elűzze a gonosz szellemeket!

Hogyan használjuk?
A teáját érdemes inni  epe, máj és más hasi görcsök esetében. Idegerősítő hatása is van, mely főleg a téli időszakban jó, hogy a depressziót oldja. 
Tanulásra és reuma ellen

Illóolaja: reuma ellen kiváló! Csökkenti az idegfájdalmat. De ugyanúgy fontos a diákoknak is, akik ha tanuláskor egy-egy csepp rozmaring illóolajat csepegtetnek a csuklójukra, akkor az agyuk is jobban fog forogni. 

2014. augusztus 5., kedd

Hogy ne áruljunk petrezselymet!



Ez a kis zöld szinte mindig jelen van a konyhában. Hol szárított formában, hol frissen, hol kint a kertben, vagy épp cserépben az ablakban. Használjuk bátran, nemcsak ízesítésre! Főzzetek belőle teát, rágcsáljátok, egyétek!

Zöld és fodros
Fajtára is többféle van, ha fodros petrezselyemre vágyunk, akkor kimondottan ilyen magot vásároljunk. Ha viszont a hagyományos petrezselymet keressük, akkor természetesen a fehér répához kell nyúlnunk, amelynek a levele a fontos nekünk.
De most lépjünk túl a konyhán és vizsgáljuk más szemmel meg a petrezselymet.

Mire jó?
-          levelei: rengeteg C – vitamin van benne – így már érthető, hogy télen miért is jó  sok-sok petrezselymet enni
-          gyökere- levele: amellett, hogy vitamitartalma nagy, teát is készíthetünk belőle.

A húgyutak gyógyszere
Az egyik legrégebbi vesetisztítók közé tartozik, bár sokan ezt nem is tudják. Segít megelőzni a vesekövek kialakulását, és azok távozását.
Ha már fájdalmas a vizeletünk, akkor érdemes egy  ilyen teakeveréket kipróbálnunk, amely biztos segíthet: Petrezselyem, Orvosi Ziliz, Medveszőlő egyenlő arányú keverékéből igyunk egy nap többet is, s akár ülőfürdőt is vehetünk. Ez a tea biztos befutó lesz a hólyaghurut és felfázásban szenvedőknek.
Tisztítókúrák szere
A manapság olyan divatos tisztítókúrák között sokszor elvesznek a valóban értékes tisztító növények. Ebben nyújthat segítséget a petrezselyem, s főleg a mellé rendelt sok-sok nyers zöldség. Ezek lehetnek: zeller, sárgarépa, cékla és természetesen petrezselyem. A hatás nem fog elmaradni!
Szájszag ellen
Régi hagyomány, hogy ha sok fokhagymát ettünk, akkor rágcsáljunk el egy pár levél petrezselyem zöldet. Elviszi a kellemetlen szájszagot. De emellett segíti, erősíti a fogínyt, ínysorvadás esetében is érdemes a petrezselyem zöld rágcsálása.

Izületi gyulladásra
Egy másik érdekesség, hogy izületi fájdalmakra is alkalmazhatjuk. DE ilyenkor inkább a gyökerét, amelyből teát kell főzni – azaz a gyökeret forraljuk, majd a fájó részre tesszük dunsztkötésbe. A fájdalom csökkenni fog!
Csípésekre

S, akkor nem beszéltem még a klasszikus darázscsípésről. Ha megcsípne a darázs, akkor gyorsan a csípés helyét be kell dörzsölni petrezselyem zöldjével. A mérget semlegesíti, s nem lesz olyan kellemetlen a fájdalom. Ugyanúgy hasznos a csípésre a lándzsás útifű levele is, vagy épp a cickafark levele – feltéve, ha felismerjük a réten !