2012. március 10., szombat

Tavaszi készülődés

Igaz még nagyon korai tavaszi gyógynövényekről mesélnem, de mégis a napsütés, a minuszoknál magasabb hőfok arra késztet, hogy igenis ébredjünk, készülődjünk. Lassan felébred a természet is, s majd kapkodhatjuk a fejünket, hogy hányféle növény nyílik egyszerre, hányféle teának valót szárítsunk be, illetve milyen lekvárokat, érdekességet tegyünk el a kamra polcaira. 


Böjt - tisztítás

barna rizs 
Annak, aki vallásos, s annak aki nem, annak, aki szeretne fogyni, s annak aki csak tisztítani szeretné szervezetét érdemes már ilyenkor márciusban elkezdeni felkészítenie magát a késő tavaszra. A téli méreganyag felhalmozódást ilyenkor már el lehet kezdeni kimosni, kiüríteni a szervezetünkből, ebben nyújt segítséget a nagyböjt, ami a Húsvét előtti időszak. A klasszikus az lenne, ha negyven napig nem ennénk húst, s tartózkodnánk másoktól is pl. kenyér, édesség, s más szénhidrát. De, ha már az sikerül, hogy nem eszünk húst, máris elértünk valamit. A kicsit komolyabb böjt közé sorolnám, hogy ha egy héten egyszer  a hús nélkülözése mellett, még be tudnánk iktatni gyümölcsnapokat, vagy barna rizs napokat, vagy a legbátrabbaknak csak víznapot- amikor is csak folyadékot vizet vagy gyógyteát fogyasztunk. Az egyik legjobb tisztító a barna rizs, amelyet elkészíthetünk: reggel édesen, délben kicsit sósabban, petrezselyemmel bolondítva, este pedig szintén sósan. Hamar észrevehetjük a hatását: egyrészt átmossa a beleket, másrészt szebb lesz tőle a bőrünk, a hajunk, körmünk, s ami még garantált, rengeteg energiával tölt fel.

Teák a böjti időszakra


A leghatékonyabb tisztító a csalán, amelyet ihatjuk még szárított változatban, de amikor megjelenik az első friss hajtás, érdemes rá vadászni, tiszta helyen leszedni, leforrázni és inni. Nagyon nagy vastartalma, és rengeteg vitamin tartalma miatt, minden tavasszal fontos lenne egy-egy kúrát tartani. A csalán teát, egész nap elosztva iszogathatjuk, de akár csak úgy is, hogy reggel egy pohárral, s napközben más teát iszunk. A csalán: vértisztító, és egyúttal vérképző növény is. Kiváló hatással van a hasnyálmirigyre, ezért a cukorbetegeknek is kiváló.Tisztítja a húgyutakat és premenstruációs problémáknál is kiváló, mivel vízhajtó. Nincs különösebben rossz íze, igazi zöld tea a friss levelekből készült forrázat.
A csalán mellett fontos megemlíteni a gyermekláncfűvet, vagy pitypangot, ki hogy ismeri. Ennek a növénynek is nagy tisztító hatása van, főleg a májat tisztítja. Szintén a májunkat védi és óvja a máriatövismagolaj, amelyet kapszulában, olaj kivonatként is kaphatunk. Fontos lenne, ha ezeket felváltva innánk ilyenkor tavasszal, hiszen a máj méregtelenítése talán a legelső lépcsőfok.

Kiváló tea keverék tisztításra: 
nagy csalán 
15 gr. zsurló
10 gr. csalán
8 gr. porcsinfű
6 gr. orbáncfű
10 gr. körömvirág, ebből a keverékből kell egy -két teáskanálnyit leforrázni és akár egész nap iszogatni. Kiváló hatása van a vesére, amelyet teljesen áttisztít.
A csalán, nyirfalevél és gyermekláncfűlevél egyenlő arányú keveréke is nagyon hatékony tisztítótea.

S még itt a végén álljon egy-két csalános recept. Bátraké a szerencse!

Csalános vaj: két evőkanál csalánlevelet apróra összevágunk, vagy ledarálunk és összekeverjük puha vajjal. Eredeti, igazi tavaszi szendvicset készíthetünk belőle.
Csalános omlett: két tojást törjünk fel, majd keverjünk bele apróra vágott csalánlevelet. Majd fűszerezzük, s süssük meg.
S végül a klasszikus csalánleves: 50 dkg zsenge csalánlevél, 1 nagy krumpli, 1 dl tejszín, és egy pár gererzd fokhagyma a hozzávalók. Elkészítése: a csalánt szedjük le és 6-8 órán át állni hagyjuk, vagy forró vízben megmossuk, így  a csípőssége elmúlik. Utána vizet öntünk rá, fűszerezzük, s a krumplival együtt megfőzzük, majd a végén tejszínnel behabarjuk. Átturmixoljuk, és fokhagymával ízesítjük.


Kellemes tavaszi készülődést!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése